Nézd
ITT a Big Brother 2.-t!
MEGÚJÚLT
A FÕOLDAL! Nézz be!
az
ország legnézettebb valóságshowja!
Edina
szombaton távozott! (03.03.05.
11:46)
Edina
lett a második játékos, aki elhagyta a házat. De az eredményhirdetésig
sok minden történt. Kint Tilla, Iti és a kitartó közönség, míg Claudiánál
a fellépő Roy és Ádám, valamint a transzvesztita vendégek arattak
osztatlan sikert. Közben a közönség hol Edinát, hol pedig Gézut
tette éppen kieső helyre. Zolinak tulajdonképpen egy percig sem
kellett aggódnia, de ő erről mit sem sejthetett. Végül az utolsó
mérésnél Edina 46.7 százalékkal többségbe került, Gézu 46.1 százalékával
szemben. Szoros volt, de végül a hölgy búcsúzott. Edina vidáman
vette tudomásul a közönség akaratát, mert elmondta, hogy remek gyermekei
vannak, akikhez fantasztikus érzés visszatérni. Lilla és Kornélia
újra egymás torkának esett! A lányok természetesen most is a dominánsnak
tűnő hímen civakodtak, Renáton. Liának rosszul esik hogy Lilla Renato
körül legyeskedik, és közben tagadja hogy tetszik neki a fiú. Hogy
mi lesz ebből? Hamarosan biztos kiderül.
Big Brother 1. (archív oldalak)
Az egész
ország szeme előtt!
A
Big Brother lenyomta a Barátok közt-öt!
Alábbhagyott
a lelkesedés
Kezdődik
az őrület!
Elszabadult
a pokol!
Nagy
feladatokat adott a Nagy Testvér!
Belevetették
magukat a feladatokba!
Jókedv
és nevetés!
Összeszokott
a csapat!
Az
első kieső: Judit!
Újabb
feladatok, kisebb összezőrdülések!
Együttműködnek
a játékosok.
Andi
a középpontban, horrorfilm terítéken!
Zsanett
nem bírja tovább?
Kiszavazás
és mulatozás!
72
óra tánc!
Ki
megy ki harmadiknak?
Iti
hagyta el harmadiknak a házat!
Újabb
pár alakult a házban!
Egyre
többet veszekednek a lakók!
Lakodalom
és jelölő-show!
Veszekedéssel
indult a hét!
A
héten Évi a felelős!
Még
mindig a Big Brother a nyerő!
Angéla
vidáman hagyta el a Házat!
Katonás
feladatok!
Összhangban!
Katonás
rend!
Pongó
vs. Renátó!
Forgatnak,
fényképeznek a lakók!
Segítséget
kapnak a forgatáshoz!
Bodrogi
Gyula segített a lakóknak!
Ki
hagyja el a többieket holnap?
Pongó
hagyta el a Házat!
Heten
a házban.
Egy
héttel tovább!
Nincs
Pongó, lustálkodhat a társaság!
Újra
erős küzdelem várható!
Feszültebb
a hangulat!
A
Nagy Testvér (néha) nem figyel!
Zsanett
távozott, mostantól gyorsul a tempó
Hatan
várják a jelölő-show-t!
Nem
volt meglepetésektől mentes a jelölés!
Szerda
és csütörtök a házban (összefoglaló):
Holnap
újra elhagyja valaki a Házat!
Andi
távozott, ma újra jelölés!
Activity
SHOW a házban!
Szórakozás
és unalom a házban!
Zsanett
elhagyja Lacit!
Szabi
távozott!
Este
újra jelölés!
Három
jelölt!
Holnap
megy valaki!
Popey
távozott!
Kampányolnak!
Türelmetlenek!
Szombaton
vége!
Évi
baba nyert!
Big Brother 1. képek
2002.10.24-i
képek
2002.10.25-i
képek
2002.10.28-i
képek
2002.10.29-i
képek
2002.10.30-i
képek
2002.10.30-i
képek
2002.10.30-i
képek
2002.10.30-i
képek
2002.10.30-i
képek
2002.10.30-i
képek
2002.10.31-i
képek
2002.11.15-i
képek
2002.11.15-i
képek
2002.11.15-i
képek
2002.11.15-i
képek
2002.11.15-i
képek
2002.11.15-i
képek
2002.11.15-i
képek
2002.11.15-i
képek
Big Brother VIP archív oldalak
Big
Brother VIP, január 6-tól!
Elindult
a Big Brother VIP!
Megkapták
a heti feladatukat!
Készül
a Dallas!
Vége
az első VIP-nek!
------------------------------------------
Elindult
a VIP2.!
Megkapták!
------------------------------------------
Beköltözött
az utolsó turnus.
Big Brother 2. (archív oldalak)
Február
2-án indul a Big Brother 2.!
Beköltözött
a 14 játékos!
Kicsit
talán unalmas?
Timi
távozott először a Házból!
Zoli
lehet hogy elhagyja a házat!
Gézu
Szilvit, Timi Gézut támadja!
Zoli
kilenc jelöléssel várja a szombatot!
Zoli
után Kornélia is fontolóra vette hogy...
Renatot
utálja az egész ház!
Edina
szombaton távozott!
A hirszolgaltatas atmenetileg szunetel! (A frissítés miatt néhány link
lehet nem működik megfelelően, megértéseteket és türelmeteket kérjük.)
Hasznos linkek:
tv2.uw.hu
Big Borther hivatalos
oldal!
Big
Brother fórum! (BB1)
Big
Brother (Korridor)
Big Brother a világban!
Big
Brother fórum! (BB2)
Design
Készítette
Licensed by ENDEMOL